top of page

Több ezer TEFL állás világszerte

A brit akkreditációval rendelkező képzésünk egy olyan lehetőséget biztosít a tanulóink számára, amivel több mint 50 országban tudnak dolgozni rövidtávon, hosszútávon vagy akár le is tudnak telepedni. Ezek az országok a következő 4 régióban találhatók: Európa, Ázsia, Közel-Kelet, Közép -és Dél-Amerika. Az állások régiónként, országonként, munkahelyenként éltérőek, így az alábbiakban a TEFL munkák általános jellemzőit összegeztük.

A munkák jellemzői

 

Egy TEFL oktató helyi gyerekeket vagy felnőtteket tanít elsősorban angol nyelvre (alap és középfokon) vagy angol nyelven más tantárgyakra, például: informatika, természettudományok, történelem, művészet, matematika, testnevelés stb.

Ez azonban nem a klasszikus tanári szerepkör. Sokkal inkább egyfajta angol nyelvű animátori pozíció, izgalmas és változatos munkakörrel és feladatokkal.

A TEFL oktató mindig az adott oktatási intézménnyel köt szerződést. Ennek megfelelően a munkaidő, a fizetés, a béren kívül juttatások stb. mindig egyéni megbeszélés alapján lesznek rögzítve a szerződésben.

Követelmények

 

- Minimum stabil, középfokú angol nyelvtudás, a nyelvvizsga nem előírás
- TEFL képzettség (120 hour TEFL Certificate)
- Vannak oktatási intézmények, ahol kérnek diplomát is (bármely területről pl.: bölcsészet, közgazdaságtan, informatika stb.)
- Előnyt jelent, ha valaki rendelkezik tanári / oktatói tapasztalattal vagy szakirányú végzettséggel, viszont ez nem követelmény
- 18 éves kortól 65 éves korig bárki jelentkezhet

Cub Scouts
Happy Indian Girl

Munkák időtartama

A TEFL munkák többsége fél vagy egy évre szól, de természetesen lehet hosszabbítani.

Az együttműködési feltételeket, az iskolák vagy az ügynökségek szerződésben fektetik le.

Vannak olyan szerződések, melyek csak egy tanévre szólnak, vagy más meghatározott időtartamra (megegyezés kérdése). Ha az iskola / ügynökség elégedett az illetővel, akkor hosszútávon, éveken át tartó együttműködést is ajánlhat.

Fontos azonban tudni, hogy egy TEFL oktató mindig a maga ura. Amennyiben jobb ajánlatot kap, másik városba / országba szeretne költözni, azt minden gond nélkül megteheti a szerződésben rögzített felmondási feltételek figyelembevételével.

A TEFL állások kiváló lehetőségek azoknak, akik rövid vagy hosszútávon szeretnének dolgozni külföldön, vagy akár online.

Lehetőségek

A legtöbb állami iskola tanévkezdésre keresi a jelentkezőket, illetve ha üresedés van, akkor tanév közben is. Privát, magániskolák egész évben várják a TEFL-t végzett oktatókat. Sok iskolával és ügynökséggel lehet egyeztetni a munkáról még a kiutazás előtt, Skype-on vagy más konferancia programon keresztül. Viszont vannak iskolák, melyek csak helyben, az adott országban interjúztatnak.

Vízum

A legtöbb országba először turista vízummal lehet belépni és majd utána a munkáltató intézi és biztosítja a szükséges dokumentumokat a hosszú távú vízumhoz és munkavállaláshoz. Előzetesen a munkáltató elmondja, hogy a vízum igényléséhez milyen dokumentumok szükségesek a jelentkező részéről.

Meditation
Happy Girls

Szállás és repülőjegy

Az ingyenes szállás biztosítása Ázsiában a legjellemzőbb, viszont iskolánként eltérhet. Van ahol teljesen ingyenes és az iskola területén van szolgálati lakás, van ahol anyagi támogatást biztosítanak a szálláshoz, illetve van olyan opció is, hogy az oktató saját maga fizeti. A repülőjegyet kizárólag csak egyes dél-ázsiai és arab országokban térítik, de ott sem előre fizetik ki a repülőjegyet, hanem az 1 éves munkaviszony ledolgozása után.

Hotel Pool

Az egész világ nyitva áll előtted

Több mint 50 országban tudsz dolgozni a TEFL munkák által. Az alábbiakban az országok jellemzőit foglaltuk össze régióként. Összesen 4 régió van: Európa, Ázsia, Közel-Kelet, Közép -és Dél-Amerika. Ha további részletek érdekelnek egy országról akkor bátran lépj velünk kapcsolatba!

ÁZSIA

A TEFL tanárokra való igény Dél-Ázsiában a legnagyobb a világon. A legtöbb ország gazdaságilag stabil és hihetetlen iramban fejlődik. Népes országok, ahol leginkább a középréteg az, amelyik igényt tart a magas szintű oktatásra. Az árak alacsonyak, a TEFL oktatók bérezése kiemelkedő, az emberek pedig igazán barátságosak a külföldiekkel. Ezen tényezők mind hozzájárultak az ázsiai országok népszerűségéhez.

 

Állami és magániskolákban lehet munkát vállalni, korosztály szerint leginkább gyerekeket, de részt lehet venni a felnőttképzésben nyelviskolákban, tanfolyamokon. A számos álláslehetőség miatt, egész évben lehetőség van az elhelyezkedésre. Az állami iskolákban márciusban és szeptemberben kezdődik a tanév. Az interjúk ezekre a pozíciókra már 3-6 hónappal a kezdés előtt elkezdődnek a legtöbb helyen.

A munkavállalók arról számolnak be, hogy akár a fizetésük 30-50 %-át félre tudják rakni. Egyes iskolák és ügynökségek megtérítik a tanár repülőjegyét, ingyenes szállást biztosítanak, fizetik a 2-3 hónap tanítási szünetet.

A legtöbb dél-ázsiai országban van arra lehetőség, hogy még a kiutazás előtt sikerüljön az elhelyezkedés Skype-os vagy más online  interjún keresztül.

Thaiföld az egyik legnépszerűbb célpont a barátságos emberek, meleg éghajlat és a gyönyörű tengerpartjai miatt.

Legnépszerűbb országok Ázsiában: Thaiföld, Vietnám, Japán, Kambodzsa

Ország
Átlag havi fizetés
Diploma (bármely területről)
Tanévkezdés
Tapasztalat
Szállás és repülőjegy
Maximum életkor
Vietnám
$1,200 - $2,000
Szükséges
Augusztus
Nem szükséges
Nem támogatott
60 év
Thaiföld
$1,000 – $1,280
Szükséges
Május
Nem szükséges
Néha támogatott
Nincs
Nepál
Önkéntes munkák
Nem szükséges
Április
Nem szükséges
Néha támogatott
Nincs
Mongólia
$875 – $1,400
Szükséges
Szeptember
Szükséges
Néha támogatott
Nincs
Malajzia
$720 – $1,900
Szükséges
Január
Néha szükséges
Néha támogatott
65 év
Kazahsztán
$465 – $600
Szükséges
Augusztus
Szükséges
Támogatott
Nincs
Japán
$2,100 – $2,675
Szükséges
Április
Nem szükséges
Néha támogatott
65 év
India
$150 – $1,000
Szükséges
Április
Szükséges
Nem támogatott
Nincs
Hong-Kong
$2,000 – $8,380
Szükséges
Augusztus
Nem szükséges
Nem támogatott
60 év
Kambodzsa
$900 - $1,300
Nem szükséges
November
Nem szükséges
Nem támogatott
65 év

KÖZÉP -ÉS DÉL-AMERIKA

A TEFL pozíciók betöltése Mexikóban, Közép és Dél-Amerikában két fő szezonban történik. Mexikóban és Közép-Amerikában januárban / februárban, majd júniusban / júliusban.

Mivel a legtöbb dél-amerikai országban a nyár pont az ellenkező időszakban van mint Észak-Amerikában vagy Európában, ezért a nyári szünet január végétől kezdődik, így a munkakereséshez a február / március a legkedvezőbb. A másik legideálisabb időszak július-augusztusban van. 

 

A TEFL oktatók fizetése lehetővé teszi, hogy komfortosan megéljenek, sőt akár félre is tegyenek. A legtöbb TEFL munka a magániskolákban van, ahol felnőtteket vagy gyerekeket kell tanítani.

 

A legtöbb interjú helyben, az adott országban történik. A munkaadók segítenek a szállás keresésben. Vannak akik megosztják szállásukat más TEFL oktatókkal, így a keresetükből még többet félre tudnak tenni. 

 

A legnépszerűbb országok a térségben: Costa Rica, Mexikó, Ecuador, Kolumbia, Brazília, Argentina.

Ország
Átlag havi fizetés
Diploma (bármely területről)
Tanévkezdés
Tapasztalat
Szállás és repülőjegy
Maximum életkor
Costa Rica
$800 - $1,100
Nem szükséges
Február
Nem szükséges
Nem támogatott
Nincs
Uruguay
$400 - $1000
Néha szükséges
Március
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs
Peru
$400 - $800
Szükséges
Március
Néha szükséges
Néha támogatott
70 év
Mexikó
$500 - $1,000
Néha szükséges
Augusztus
Nem szükséges
Néha támogatott
Nincs
Guatemala
$500 - $700
Néha szükséges
Január
Nem szükséges
Néha támogatott
Nincs
Ecuador
$500 - $800
Néha szükséges
Május
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs
Kolumbia
$500 - $1,000
Nem szükséges
Január/február
Nem szükséges
Nem támogatott
62 év
Chile
$700 - $1,000
Szükséges
Március
Nem szükséges
Nem támogatott
Nincs
Brazília
$800 - $1,100
Nem szükséges
Február
Nem szükséges
Nem támogatott
Nincs
Bolívia
$500 - $700
Nem szükséges
Február
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs
Argentína
$600 - $1,200
Nem szükséges
Március
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs

EURÓPA

A TEFL munkák piaca Európában virágzik. Az Európai Unió az angol nyelvet használja az üzleti életben, illetve az oktatásban az angol nyelv elengedhetetlen.

 

Az elhelyezkedésben a fő szezon a nyári szünet után, szeptemberben van. A második, rögtön a karácsonyi időszak után januárban.

Nyugat-Európában a legtöbb interjú helyben, az adott országban történik, és a jelentkezők azonnal munkába tudnak állni. Az előzetes telefonos vagy Skype-os interjú sokkal gyakoribb Közép és Kelet-Európában és az uniós országokban. A legtöbb lehetőség a magániskolákban van, ahol gyerekeket vagy felnőtteket lehet oktatni. A fiatalok igénye az angol nyelvre való oktatásra az utóbbi években nagyon fontossá vált, kiemelt szerepet élvez a gazdasági és üzleti szaknyelv.

 

A TEFL oktatók helyi pénzben kapják meg a fizetésüket, amiből komfortosan meg tudnak élni.

Általában a nyelviskolák júniusban bezárnak, mivel ilyenkor sokan vállalnak extra munkát táborokban. 

 

Népszerűbb országok Európában: Spanyolország, Portugália, Lengyelország, Olaszország, Törökország

Ország
Átlag havi fizetés
Diploma (bármely területről)
Tanévkezdés
Tapasztalat
Szállás és repülőjegy
Maximum életkor
Törökország
$420 - $900
Szükséges
Szeptember
Nem szükséges
Szállás néha támogatott
Nincs
Svájc
$2,260 - $3,015
Néha szükséges
Augusztus/szeptember
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs
Svédország
$1,400 - $3,000
Néha szükséges
Szeptember
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs
Spanyolország
$758 - $1,623
Néha szükséges
Szeptember
Nem szükséges
Nem támogatott
Nincs
Szlovénia
$700 - $1,200
Néha szükséges
Október
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs
Szlovákia
$400 - $1,120
Néha szükséges
Szeptember
Nem szükséges
Nem támogatott
Nincs
Románia
$260 - 580
Néha szükséges
Szeptember
Nem szükséges
Szállás néha támogatott
Nincs
Portugália
$756 – $1,080
Szükséges
Szeptember
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs
Lengyelország
$600 – $1500
Szükséges
Szeptember
Nem szükséges
Szállás néha támogatott
Nincs
Norvégia
$2,580 - $3,090
Néha szükséges
Augusztus/szeptember
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs
Hollandia
$1,600 - $2,800
Néha szükséges
Szeptember
Szükséges
Nem támogatott
Nincs
Olaszország
$1,312 – $1,531
Néha szükséges
Szeptember
Nem szükséges
Nem támogatott
Nincs
Görögország
$790 – $1,100
Szükséges
Szeptember
Nem szükséges
Nem támogatott
Nincs
Németország
$1,297 - $2,162
Néha szükséges
Augusztus
Nem szükséges
Nem támogatott
Nincs
Grúzia
$240 - $1000
Néha szükséges
Szeptember
Nem szükséges
Néha támogatott
Nincs
Franciaország
$1,082 – $2,164
Szükséges
Szeptember
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs
Finnország
$900 - $3,850
Néha szükséges
Augusztus/szeptember
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs
Észtország
$920 - $1,150
Néha szükséges
Szeptember
Néha szükséges
Szállás néha támogatott
Nincs
Dánia
$3,600 - $4,800
Néha szükséges
Szeptember
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs
Csehország
$600 – $1,450
Néha szükséges
Szeptember
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs
Belgium
$1,800 - $2,200
Néha szükséges
Szeptember
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs
Ausztria
$850 - 3,200
Néha szükséges
Szeptember
Néha szükséges
Nem támogatott
Nincs

KÖZEL-KELET

Az olajban gazdag országok igénye nagyon magas a TEFL oktatókra. Viszont a legtöbb országban tapasztalt jelentkezőket keresnek. Ezekre a pozíciókra általában előzetesen, még otthonról interjúztatnak jelentkezőket. Azok, akik nem rendelkeznek tapasztalattal, könnyebben találnak munkát például Marokkóban, Jordániában ahol a fizetések szerényebbek, viszont a megélhetés olcsóbb. Ezek az országok gazdag történelemmel és kultúrális értékekkel rendelkeznek.

 

A TEFL munkák többségét magániskolákban érdemes keresni, a feladat gyerekek és felnőttek angol nyelvre való oktatása, játékos, interaktív módon.

Egész évben el lehet helyezkedni, viszont a legjobbak az esélyek az évkezdéskor, augusztus végén és szeptemberben.
 

Népszerű országok: Marokkó, Lebanon, Kuwait, Jordánia

Ország
Átlag havi fizetés
Diploma (bármely területről)
Tanévkezdés
Tapasztalat
Szállás és repülőjegy
Maximum életkor
Marokkó
$500 - $1,000
Szükséges
Szeptember
Nem szükséges
Nem támogatott
Nincs
Lebanon
$800 - $1,500
Néha szükséges
Augusztus
Nem szükséges
Nem támogatott
Nincs
Kuwait
$1,500 - $2,500
Szükséges
Szeptember
Szükséges
Támogatott
60 év
Jordánia
$600 - $1,100
Néha szükséges
Augusztus
Nem szükséges
Nem támogatott
Nincs

Miért érdemes minket választani?

Iskolánk az egyetlen, mely kiemelten a magyarokat támogatja!

Mert Magyarországon bejegyzett és nyilvántartott (nyilvántartásba vételi szám: B/2022/001497) felnőttképző vagyunk, a hatályos felnőttképzési jogszabályoknak megfelelően dolgozunk.


Mert a TEFL képzésünket a globális szinten ismert Testület, a CPD Certification Service (London, Egyesült Királyság) akkreditálja (Membership number: 14568) és állítja ki a TEFL képesítést a hallgatóink számára.


Egy akkreditált, magas színtű elméleti tudást biztosító és gyakorlat orientált képzést biztosítunk, melyet a világon mindenhol elfogadnak. Mindezt ráadásul otthonról, online, a saját időbeosztásod szerint tudod végezni egy pár hét alatt. Minden hallgatónk számára saját, anyanyelvi szinten beszélő angol oktatót és mentort biztosítunk, a személyre szabott képzés és fejlesztés érdekében. A képzésünk ára csupán a töredéke más képzéseknek. Több éves tapasztalatunk által kiváló kapcsolatokkal rendelkezünk az egész világon, segítünk, hogy ajánlásunkkal az önéletrajzod a legjobb oktatási intézményekhez és online ügynökségekhez jusson el!

Akkreditált képzés melyet a világon mindenhol elfogadnak

A TEFL.hu vizsgagaranciát

nyújt, mivel

biztos a sikerben

Élethosszig tartó támogatás az álláskeresésben és a karrierépítésben

Mire vársz?

Nem fogod megbánni!

bottom of page