Interjú Burmából - Gabriella beszámolója
TEFL.hu: Míg Thaiföld a Mosoly Országa, Burma az Optimizmus Fellegvára.
A szelíd kedvesség mindent átitat, s egy idő után bennünket is magával ragad, az a kedves nyugalom, ami az emberekből árad. Más mentalitás és világnézet tükröződik az itteni emberek szemében, mely a mai rohanó világban már kiveszőben van.
Megkértük Gabriellát aki TEFL oktatóként dolgozik Burmában, hogy ossza meg velünk a tapasztalatait.
TEFL.hu: TEFL oktatóként milyen korábbi tapasztalataid voltak Burma előtt?
Gabriella: Több, mint 15 éve tanítok, az utóbbi két és fél évben Ázsiában dolgoztam. Egy évig vietnámi óvodákban, általános és középiskolákban tanítottam, majd úgy döntöttem, hogy máshol folytatom. Bár Mianmárba (Myanmar, Burma) a véletlen folytán kerültem, egyáltalán nem bántam meg.
TEFL.hu: Miért? Milyen az élet Burmában?
Gabriella: A helyiekkel dolgozni viszonylag egyszerű, hiszen beszélnek angolul, internet és egyéb eszközök rendelkezésre állnak. A gyerekekkel pedig öröm foglalkozni, kedvesek és szeretetteljesek.
Az európaiak által megszokott nyílt, direkt kommunikációt viszont meglehetősen tompítani kell. Ebből azonban sokat tanulhat az ember magáról és a világról is. Ha valaki Ázsiában szeretne dolgozni, mindenképpen vértezze fel magát türelemmel, mert az életritmus teljesen más errefelé. Ezenkívül rengeteg mosolyra, rugalmasságra és toleranciára van szükség pusztán a kulturális különbségek miatt.
Én személy szerint nagyon sokat tanultam ezekből a különbségekből és egyáltalán nem bántam meg, hogy Mianmárban kötöttem ki. Mindenképpen maradni szeretnék még jó pár évet és másoknak is csak ajánlani tudom, akár Burmát, akár Ázsiát.
TEFL.hu: Köszönjük az interjút és további jó munkát kívánunk!
Te is szeretnél hasonló élményeket? Megismerni új kultúrákat és embereket? Nemzetközi karriert építeni és értékes munkát végezni? Itt a lehetőség! Jelentkezz az interaktív, online TEFL képzésünkre! A tanfolyam befejezése után segítünk az elhelyezkedésben külföldön vagy akár online!