top of page
dori3.jpg

Interjú Dórival, amelyben beszél a vállalkozása felépítéséről és a mindennapjairól

TEFL.hu: A következő élménybeszámoló rávilágít, hogy TEFL oktatóként nem csak alkalmazotti jogviszonyban lehet elhelyezkedni külföldön vagy online, hanem érdemes vállalkozásban is gondolkodni. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk korábbi hallgatónkkal, Kiss Dóra TEFL oktatóval. A cikkben beszámol az élményeiről és tapasztalatairól, hogyan építette fel sikeres magyarországi vállalkozását, mely jelen van az online magánoktatás, az iskolai és óvodai foglalkozások, sőt még a nyelvi táboroztatás területén is.


TEFL.hu: Dóra, nagyon szép eredménnyel végezted el az interaktív, online TEFL képzésünket és szinte rögtön utána, céltudatosan bele is kezdtél a vállalkozásod építésébe. Milyen volt a kezdeti időszak?

Kiss DóraAmikor eldöntöttem, hogy jelentkezem a TEFL képzésre, még nem voltak konkrét terveim. Nagyon szeretem a gyerekeket, az angol nyelvet és imádok utazni. Elolvasva az információkat éreztem, hogy bele kell vágnom. A képzést egy hónap alatt teljesítettem, hiszen annyira tetszett a tanmenet és motivált a tanárom is - akivel szinte napi kontaktban voltunk-, hogy folyamatosan tanulni akartam. A képzés sikeres teljesítésével neki is láttam kicsiben a tevékenységemnek. Ismerőseim gyermekeinek tanításával indultam gyakorlatszerzés céljából. Akkori alkalmazotti munkámat és kollégáimat is nagyon szerettem, így nem szakítottam azonnal a korábbi életemmel, de hamar rájöttem, hogy a vállalkozás az én utam.

Természetesen tartottam az elindításától, alapvetően nem voltam vállalkozó típus. Mégis belekezdtem, mert tudtam, hogy piacképes terület a nyelvtanítás és rengeteg egyéb tevékenységgel ki lehet egészíteni. Nem mondom, hogy egyszerű volt a kezdet, de mindig az első lépések a legnehezebbek. A titok a látásmódban rejlik, ha elhisszük, hogy képesek vagyunk rá, sikerülni fog.

TEFL.hu: Ez valóban így van. Amint azt említetted, nem csak kifejezetten egy területtel foglalkozol a nyelvoktatáson belül, hanem - mint minden jól felépített vállalkozás - több lábon állsz. Melyek ezek a tevékenységek és területek, illetve milyen tapasztalataid vannak?

Kiss Dóra: Fő tevékenységem az online nyelvoktatás. Reggeltől kora délutánig felnőtt, rugalmas időbeosztásban dolgozó tanulóimnak tartok beszéd centrikus, gyakorlati órákat. Tapasztalom, hogy rengetegen tanultak korábban angolt, de beszélgetni nem mernek, mert leblokkolnak. A mindennapi életben, vagy akár egy kirándulás kapcsán is erre lenne szükség, és vágynak rá az emberek, hogy megértessék magukat külföldön, ezért keresnek fel sokan. Többeknek megvan a középfokú nyelvvizsgájuk, a nyelvtani szabályokat gyönyörűen tudják, de mielőtt megszólalnak, végigpörgetik a fejükben ezeket és annyira összezavarják magukat, hogy végül inkább nem beszélnek. Nekik igyekszem legjobb tudásom szerint segíteni.

TEFL.hu: Igen, az online oktatás most rendkívül népszerű, nem csak a jelenlegi világhelyzet miatt, hanem mert valóban ebben van a jövő, főleg a felnőtt korosztály számára, akiknek rendkívül fontos a rugalmas időbeosztás. Milyen programjaid vannak délutánonként?

Kiss DóraDélutánonként tudunk találkozni általános iskolás és gimnazista diákjaimmal, akikkel a nyelvtani rész megértése mellett szintén a kommunikáció elsajátítása a célom. Érdeklődési körbe vágóan beszélgetünk, olvasunk, hiszen így tanulnak a legkönnyebben. Érzem rajtuk, hogy kivel lehet már az első pillanattól kezdve folyamatosan angolul beszélni, és ki az, akinek ez annyira idegen, hogy finoman közelítem meg és hónapok alatt jutunk el néhány mondatos párbeszédekig.

Az online óráim mellett kiscsoportos, személyes foglalkozásokat tartok. Egy két tanítási nyelvű iskola egyik évfolyamának diákjait segítem. Erre szintén van igény, hiszen a mai rohanó világban sok szülő nem tud minden tárgyból segíteni a gyermeknek – akár az idő, akár a nyelvtudás hiánya miatt. Fantasztikus kis csoportjaim alakultak, ahol a gyerekek támogatják, építik egymást és különböző játékokat belecsempészve sajátítjuk el az egyre inkább nehezedő tananyagot.

TEFL.hu: Igen, a TEFL egyik legfőbb módszere az interaktív, játékos tanulás, ami által a gyerekek rendkívül gyors tempóban fejlődhetnek. Hétvégén is dolgozol?

Kiss DóraIgen. A szombati napokon szintén alakult egy kis csoportom, ahol a távolabb élő gyerekek online jelentkeznek be, a közelebbiek személyesen eljönnek. Néhány óra alatt átbeszéljük a hét közben összegyűlt kérdéseket, játékos elemekkel begyakoroljuk a tudnivalókat, közben természetesen egy hosszabb szünetben együtt kellemesen megebédelünk.

viber_kép_2020-10-02_19-14-42.jpg
101553903_4536863489672638_7028115759679
IMG-71a84267ce2debb8b29364e5ac354a71-V.j
120163631_5108037889221859_3393790287407
IMG-a9cbf4fb01af2a0eac3fc18eced1b899-V.j
117180417_4848201385205512_3785912651639

TEFL.hu: Ez igazán remek! Azt mondhatjuk, hogy a vállalkozásod már most lefedi a nyelvoktatás legtöbb területét, esetleg a jövőben vannak további terveid, új területek?

Kiss DóraTelepülésünkön, Kübekházán a helyi óvodában, amint a járványhelyzet engedi, szintén lesznek kis csoportjaim. Célom, hogy a gyermekek minél korábban megismerkedjenek az angollal, megszeressék és bátran merjenek kommunikálni. Emellett egy angol klub szervezése is kilátásban van, ahol adott témák köré építve rendszeresen összegyűlnénk egy csapatnyi gyermekkel, és játszva, énekelve közelebb hozzuk ezt a szép nyelvet, kultúrát. 
Amire a nyelvoktatás mellett szintén lehetőségem nyílt, az a gyermekek nyári táboroztatása. Fantasztikus heteket töltöttünk együtt, rengeteg vetélkedővel, természetesen angol feladványokkal, sportos programokkal, kirándulásokkal. Azt hiszem, mindnyájunk nevében mondhatom, hogy alig várjuk a következő nyarat, amikor több tábort is fogok szervezni és különböző témakörökre épülően rengeteget fogunk tanulni és életre szóló élményekben lesz részük a gyermekeknek. Azt elárulhatom, hogy nem tervezek nyárig várni az egyéb programok szervezésével, célom a tanév ideje alatt is interaktív foglalkozások, kirándulások szervezése tanulóim számára. 

viber_kép_2020-10-02_19-07-13.jpg

TEFL.hu: Milyen érzéssel kezded el egy munkanapodat? Milyen lehetőségeket és kihívásokat tartogat számodra, ez az új életforma? Ajánlanád más TEFL oktatóknak is?

Kiss DóraImádok reggelente felébredni, hiszen minden nap új kihívás. Minden órámra készülök, hogy személyre szabottan oktassam a tanulóimat. Számomra az igazi elismerés az, amikor a gyerekek szaladnak elém az iskolából, rohannak hozzám angolra. Amikor a szülők üzennek, hogy milyen szépen sikerült egy dolgozat, vagy már a gyermek nem rágja le a körmét felelés előtt, mert magabiztossá vált. Amikor egy általános iskolás fiú egész héten elfoglalt, de nem akar lemondani a külön angolról, így hétvégén is velem tanul.

Látni a gyerekek boldogságát, ahogy rájönnek, hogy meg tudják csinálni azt a feladatot, amire először azt mondták, hogy nem fog menni. Eljuttatni őket odáig, hogy gondolkozzanak és ne vágják rá azt, hogy „nem tudom”. Ezek az apróságnak tűnő dolgok akkora töltést adnak, ami miatt érzem, hogy jó helyen vagyok.

Az sem elhanyagolható, hogy magamnak osztom be az időmet. Természetesen a tanulókhoz alkalmazkodnom kell, de rugalmasan meg tudom oldani a privát programjaimat is. 
Jó szívvel ajánlom Mindenkinek, hogy vágjon vele, aki szeret tanítani, örömet okoz neki gyerekek között lenni és felnőttekkel társalogni. Ha valaki szereti a kihívásokat és kreatívan tud hozzányúlni a feladathoz, fantasztikusan fogja élvezni ezt a „munkát”. 

TEFL.hu: Köszönöm, hogy mindezeket elmondtad, további sok sikert és örömet kívánunk a vállalkozásodhoz!

A cikkből jól érezhető, hogy a TEFL oktatás rengeteg lehetőséget, biztos megélhetést és egy új, izgalmas életformát tartogat! Ha felkészültél, vágj bele! Ha pedig úgy érzed, hogy még esetleg nem rendelkezel stabil, középfokú nyelvtudással, ami a tanfolyam elkezdéséhez szükséges, keresd bizalommal Dórit, aki mint képzett TEFL oktató hatékonyan fel tud készíteni, hogy magabiztosan kezdhesd el a képzést!

Tanulj Dórival: Kattints IDE!

bottom of page